hatalom belső értékek külsőség szépség
Szerintem mindig is tudtam, hogy sosem én leszek a legszebb lány a teremben. Óvodában láttam egy kislányt a süni csoportból, ahogy mindenki körülrajongja és fogdossa a gyönyörű, tükörsima, derékig érő haját. Az enyém meg épphogy csak vállig nőtt meg, és kunkorodott a vége.

Talán akkor vettem észre először, hogy nem vagyok birtokában egy olyan valaminek, amit a legtöbben csodálnak. Soha nem voltam csúnya lány, de nem voltam egy porcelánbaba sem. Elég korán a tudomásomra hozták, hogy nekem rengeteget kell tanulnom, és azzal kell majd kitűnnöm. Mert én csak így fogok tudni belépni azokon a kapukon, amelyek a szép lányok előtt sokszor nyitva állnak.

Nyugtathatnám magam azzal, hogy de legalább én nem vagyok olyan üresfejű Barbie baba, mint ők. De vajon ez tényleg így van? Aki szép, az buta is? Dehogy! Csak az a helyzet, hogy sokszor ellentétbe állítjuk a szépséget a belső értékekkel.

Forrás: Shutterstock

Ez lehet az oka annak, hogy akit a szépségéért irigylünk, azt próbáljuk egy elviselhetetlen, unalmas, ostoba libának beállítani. Akinek pedig az eszére, humorára vagy kedvességére vágyunk, annak a külsejében keressük folyton a hibát. Mindkét hozzáállás hülyeség.

Azonban tény, hogy akinek ötöse volt a genetikai lottón, az egy olyan eszközt kapott a kezébe, ami sokaknak nem adatik meg. Ezért sokkal könnyebb a dolga, hiszen a szépséget ösztönösen a jósággal azonosítjuk. Így a szép emberek gyakran már azelőtt el tudják adni magukat, hogy megszólalnának.

Forrás: Shutterstock

Nem születtél gyönyörűnek? Na és?

Persze, a szépség mindenképp kívánatos, tegyél is meg érte mindent, amit lehet! Saját magaddal szúrsz ki, ha dacból úgy döntesz, hogy téged ez nem érdekel, és ezért egyáltalán nem törődsz a külsőddel. Igenis legyél ápolt, és keresd meg azokat a dolgokat, amik jól állnak neked, kiemelik az előnyös tulajdonságaidat. Ám ne ess át a ló túloldalára! Mert áradjon bármi a médiából, önmagában a külső még nem minden. A kellemes megjelenés mellett igyekezz kitűnni egyéb tulajdonságaiddal is! Sőt, dolgozz rajtuk!

És akkor most olyat mondok, amin nagyon meg fogsz lepődni: bizonyos szempontból jobban jártál, mint azok, akik makulátlanul tökéletes külsővel születtek. Pont azért, mert te "rákényszerültél", hogy fejleszd a belső tulajdonságaidat és képességeidet.

Míg egy Emily Ratajkowski klónnal könnyen előfordulhat, hogy megszokta: neki bőven elég szépnek lennie. És épp emiatt soha nem is próbált más eszközzel boldogulni. Lehet, hogy soha nem keresett magában más értékeket, mert világ életében a külsejével érvényesült. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy neki is rengeteg előítélettel kell megküzdenie - pont a külseje miatt. Amiatt hiszik butának, kevésbé hozzáértőnek, undok jégkirálynőnek, vagy vitatják az eredményeit. És lehet, hogy ő maga is bizonytalan abban, mit érne a külseje nélkül.

Lilla mesél: Megszabadultam a hajamtól és a félelmeimtőlhttp://www.she.hu/herself/20170111-no-noiesseg-hajkorona-kopasz-megiteles-felelem-hozzaallas.html

Úgyhogy szerintem nyugodtan örülj csak, hogy nem születtél klasszikus Disney hercegnőnek! És ne takarózz azzal, hogy a külső adottságaid miatt lennél bármilyen téren kevésbé sikeres! Tegyél érte!

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.