kisgyerek Baranyai Kata karácsony ajándékötletek
A karácsonyt övező felhajtásról és puccparádéról megvan a magam véleménye. Ahogy szerintem minden jóérzésű, két lábon járó normális embernek is. Hangsúlyozom, hogy nem magával az ünneppel van a bajom! Viszont az egész non plusz ultrája az unokaöcsémnek való, menő ajándék utáni vadászat.

Ugyanis tetszik vagy nem, elismerjük-e vagy sem: a mai gyerekek csak az igazán menő játéknak örülnek szívből! Persze lehet próbálkozni a menő és a hasznos közelítésével, de voltaképpen teljesen felesleges. Ez olyan, mintha azt várnánk, hogy az Ikeában vásárolt sok kicsi kacatnak valódi hasznuk legyen a porfogáson kívül.

Forrás: Shutterstock

Szóval, ha valódi örömöt akarsz okozni, akkor kilépsz a komfortzónádból. (Ez most úgyis divatos kifejezés, és mindenki ezzel dobálózik.) Megpróbálsz gyerekfejjel gondolkodni. Felidézed az egykori kicsi énedet - és aztán sebtében el is felejted! A jelenkor gyermekei már nem úgy szocializálódtak, ahogyan te vagy én. Ők már pici koruktól kezdve ingerek ezreiben tobzódtak.

Ezért rohadtul nem mindegy, hogy mit veszel nekik. Már ha nem akarsz a besavanyodott felnőtt képében tündökölni. Ha igen, akkor vedd csak nyugodtan a nagyon hasznos dolgok egyikét, a szülőknek biztosan örömet okozol vele!

Ha viszont a szeretet ünnepén a gyerek szemének valódi örömtől való csillogása a célod, akkor kezdj el vadul utánaolvasni, hogy mi a menő manapság! Nehezítés, hogy azok a magazinok, fórumok, amiket TE olvasni szoktál, tuti nem menők - legalábbis a gyerekek szemében. Szóval, olyan helyen érdemes kutakodni, ami most nagyon "trendi". Igen, a vlogokról beszélek.

Azt sem tudod, mi az? Nem baj, fogadd el, hogy most ez a menőség forrása!

Azt nem állítom, hogy időnként nem fogsz válogatott trágárságok közepette fogadkozni, hogy azt az értelmetlen hülyeséget annyi pénzért te biztosan nem veszed meg. Sanszos, hogy lesz ilyen. De az is, hogy unokaöcsinek vagy unokahuginak megmelengeted majd a kicsi szívét egy kedvére való ajándékkal. Ezzel pedig bezsebelheted az elismerését is és az érzést, hogy végre van egy felnőtt, aki megérti!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.