munka tulajdonság férfi vezető Györfi András
Minden szervezet életében kulcskérdés, hogy ki a vezető. Milyen ember, milyen tapasztalatokkal, sikerekkel rendelkezik az adott területen, milyen vezetői készségekkel és kompetenciákkal bír.

Vállalkozóként mindig is szívesen olvastam sikeres üzletemberekkel készült interjúkat. Néhány évvel ezelőtt rábukkantam az egyik legsikeresebb kanadai befektető gondolataira arról, hogy kit lát szívesen egy cég élén. Az akkori fejemmel kissé megdöbbentett a véleménye. Határozottan állította, hogy előszeretettel helyezi a tőkéjét olyan cégekbe, amiket egy nő vezet. Elhatároztam, hogy utánajárok, miért is lehet szerencsés, ha egy nőből vezető lesz?

Figyelmeztetés!
Az alábbi okfejtés tendenciákat mutat be, nem kőbe vésett igazságokat.
Forrás: Shutterstock

A nők meghallgatnak

Tény, hogy a nők sokat beszélnek - általában. Emellett azonban egy nő mindig remek hallgatóság, különösen, ha belső problémáinkról, érzéseinkről beszélünk. Különösen egy cég életében van nagy jelentősége annak, hogy a vezető meghallgassa, meghallja az alkalmazottak szavait. Ha a munkatársak úgy érzik, a véleményük, problémáik szinte semmibe vannak véve, az óhatatlanul mérgezi a hangulatot, és árt az eredményességnek is.

Egy nő meg fog hallgatni, sőt, véleményt is fog formálni, bármiről legyen is szó. Különösen igaz ez a lelki kérdésekre, márpedig egy munkahelyen gyakoriak az érzelmi megpróbáltatások.

A nők kollaborálnak

Tény, hogy a nők időnként versengenek egymással, de egy bizonyos érettség és szellemi színvonal felett ez nem lesz jellemző. A nők egyszerűen szeretnek másokkal együtt dolgozni, megosztani az ötleteiket, azokat meg is valósítani a közös cél érdekében. Egy női vezető ösztönösen lehetőséget ad minden kollégának, hogy elmondhassa véleményét, ötleteit.

Forrás: Shutterstock

A nők elérhetőek

Minden nőben adott az anyaság lehetősége, ez a női lélek szinte minden rezdülésére kihat. Egy nő figyelme, gondoskodása, hajlandósága a problémamegoldásra általában szintén ösztönösen adott lehet, ha emberekről van szó. Adott és mindenkor elérhető, rendelkezésre áll. Szintén olyan tulajdonság, ami kulcsfontosságú egy vezető munkájában.

A nőknek fontos a személyes fejlődés

Valószínűleg szintén az anya szerepre való folytonos, sokszor akár tudattalan felkészülés miatt a nőknek fontos, hogy olvassanak, tanuljanak, képezzék magukat. A szakmájukban, az érzelmi intelligenciájukban, vezetői képességeikben állandóan törekednek az előrelépésre. Ez is olyan tulajdonság, ami nagy előny egy vezető számára.

A nők motiválnak

Minden nő természeténél fogva "rajongó". Szeretik felfedezni, hogy mi motivál, mi mozgat valakit. Szeretik bátorítani a környezetüket a helyes cselekvésre, a fejlődésre, az előremutató munkára. Egy nő szereti elismerni, ha valaki jó valamiben, és szeret tenni azért, hogy még jobbak legyünk abban, amit csinálunk.

Egy kutatás is bizonyítja, hogy azok a dolgozók, akik egy nő vezette cégben dolgoznak, elkötelezettebbek, motiváltabbak és általában kiegyensúlyozottabbak.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ha egy nő kerül egy szervezet élére, akkor a siker garantált, a hangulat kifogástalan és repülőgépekből szórt konfetti ünnepli a cég sikerét hetente háromszor. Az adott nő személyiségének, keserű és pozitív tapasztalatainak, aktuális és múltbéli magánéleti hátterének, neveltetésének is óriási szerepe van. Egy nő lehet borzalmas vezető is. De itt az ideje, hogy a világ felismerje: egy nőből könnyen lehet jobb vezető, mint egy férfiből.

A sikeres nő és a munkanélküli férfi http://www.she.hu/herself/20170216-dilemma-anya-apa-feleseg-ferj-munkanelkuli-depresszio-nemi-szerepek-valas.htmlNem akarok tovább eltartott nő lenni!http://www.she.hu/herself/20170309-eltartott-no-feleseg-ferj-meno-apa-hazassag-munka.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.