y generáció útkeresés lehetőség vakmerő
Emlékszel még kis Balázsra, akinek azt mondták, tűzoltó lesz, katona meg vadakat terelő juhász? Na, ő a 21. századi fiatalok védőszentje. De hidd el, kis Balázsnak sem könnyű!

Az egyik legnagyobb nehézség, amivel az Y generációnak meg kell küzdenie, az a tempó. Mert bizony, bár az emberek céljai nem sokat változtak, addig a tempó piszkosul felgyorsult. Hogy miért? Mert egy mai fiatal életpályája elején már nem csak úgy simán megáll egyetlen bolt egyetlen kirakata előtt és bámészkodik, hogy melyik "életcélt" válassza. Nem. A modern kis Balázsunknak már ömlik a szájába a világ összes lehetősége. És a minden alatt pedig tényleg mindent értek. A világháló segítségével a mi Balázsunk már mindent lát. És ezért, mint egy egyszerű ember, mit akar? Mindent!

Na, és itt kezdődik a probléma, a pánik, a félelem az időtől.

Hiszen hogy lesz majd egyszerre rocksztár, a szabad világ vezetője és a rák ellenszerének feltalálója? A szomorú válasz erre pedig az, hogy sehogy. Legalábbis úgy nem, hogyha folyamatosan olyan falatokat próbál beerőszakolni a szájába, amik túl nagyok neki - és közülük egyetlen eggyel is kihívás megbirkózni.

Forrás: iStockphoto/Ismagilov

Persze ez nem azt jelenti, hogy le kellene mondania Balázsnak bármelyik álmáról is. Egyszerűen csak meg kell tanulni egyszerre egy utat járni - és azt türelmesen. Igen, tudom, az idő véges, sok a tennivaló, a lehetőség meg még több.

De ha egyszerre minden úton gőzerővel mész, azzal azt éred el, hogy sehova nem érsz el!

Szóval, mint kortársad kis Balázs, csak annyit szeretnék tanácsolni, hogy válassz egy utat, és indulj el rajta mérsékelt tempóban! A végét pedig ne is keresd, lesz éppen elég időd visszatekinteni, amikor odaérsz. Addig viszont csak arra koncentrálj, hogy azt az ösvényt, amit választottál, taposd ki rendesen, és csak akkor jöjjön a következő, ha a régin már egy fűszál sem maradt állva. ;)

Z generációs fiatal vagyok, és igenis lehet rossz kedvem!http://www.she.hu/herself/20170117-mai-fiatalok-ezredfordulon-szulettek-siker-passziv-nyomas-irrealis-illuziok-csalodas.htmlNyílt levél a Z generációhoz!http://www.she.hu/herself/20170119-z-generacio-felnotte-valas-fuggetlenseg-onfenntartas-eltartott-csaladtag-szulok-gyerekek.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.