szerelem csalódás szerelem utáni vágy szakítás érzések
Túl voltam rajtad - legalábbis akkor még azt hittem. Két évig játszottad velem ezt a cseppet sem egyszerű játékot. De a rózsaszín köd eltakarta mindazt, amit már korábban észre kellett volna vennem.

Tudtam, hogy ez a kapcsolat nem vezet sehova - mert ott volt a családod -, mégis áltattam magam, hogy egy nap betoppansz, és azzal állsz elém: mostantól csak velem akarsz élni. Mert tudtam, és te is tudtad: szükséged van rám, nélkülem már nem lehet teljes az életed.

Forrás: Getty Images/#Ms Yapr

Megbabonáztál a tekinteteddel, és a sármoddal egy szempillantás alatt döntöttél le a lábamról. Akkor a bárban, a legelső este, majd utána minden egyes alkalommal. Mindig egy kicsit más volt, újabb és újabb arcunkat mutattuk egymásnak - és már én sem tudtam elképzelni az életem nélküled.

Az eszem persze tudta, hogy ez nem mehet így tovább, de akárhányszor belekezdtem volna, hogy elmondjam, félbeszakítottál. Megbénítottál a csókjaiddal, és már nem is tudtam másra gondolni, csak, hogy újra elmerüljek az illatodban és érezzem erős karjaid biztonságos szorítását.

Sokszor elhatároztam, hogy véget vetek ennek a viszonynak. Mert valamelyikünknek egyszerűen muszáj józannak maradnia. Többször lejátszottam a fejemben a forgatókönyvet, hogy akármi is történjen, erős leszek, ellöklek magamtól, és akkor is végigmondom, ha ezzel feldühítelek. De egyszerűen nem ment. Leblokkoltam, és megint a karjaidban találtam magam. Az ölelésed gyógyír volt minden fájdalmamra. A szenvedélytől újra élni kezdtem, és hatalmába kerített a földöntúli boldogság érzése. Majd a rideg valóság, hogy nem vagy mellettem, amikor felébredek.

Forrás: Getty Images/Juhy13

Azon a hajnalon egy perc alatt nyílt ki a szemem. Tudtam, hogy soha nem fogod elhagyni őket. És a többi nőt sem. Már én sem voltam elég neked. Nem tudtál többé úgy nézni rám, hogy mindent megbocsássak. Valami örökre eltört bennem.

Így élj túl egy szakítást 4 hónap alatt!http://www.she.hu/herself/20170725-szakitas-szenvedes-feldolgozas-onmegvalositas-elengedes.htmlNéma szakítás - amikor már nem kellenek szavakhttp://www.she.hu/herself/20170803-szerelem-erzesek-fajdalom-szakitas.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.