A főzés, mint párterápia/válóok

Az én csuklótörésem és műtétem kellett hozzá, hogy hosszú évek után új akadállyal nézzen szembe a kapcsolatunk.

A kezdet nem volt túl könnyű, mivel a férjem és én teljesen különböző stílusú emberek vagyunk, ám mindketten elég makacsok. Ő a precizitás mintaképe, a jól megfontolt döntések nagymestere.

Így az első pár alkalom a konyhában eléggé parázs hangulatúra sikeredett.

Amikor pedig megjelent egy sima csirkepörkölt főzése előtt szakácskönyvvel a kezében, legszívesebben hozzávágtam volna! De nem volt választásunk, az én kezem gipszben volt, enni pedig kellett. 8 hétig nem akartam szendvicsen élni, és házhoz rendelni sem igazán akaródzott, úgyhogy nem volt más lehetőség.

Ott állt egymással szemben a két teljesen különböző személyiség. 12 évig pont emiatt működött a kapcsolatunk. De most valamiért csődöt mondott a jól bevált dinamika, és napok óta veszekedtünk. Átmentünk már több rázós helyzeten is, de ez teljesen új volt. Eddig általában rajtunk kívülálló problémát kellett megoldanunk, de most mi magunk voltunk a probléma.

Rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb gond a türelem. Vagyis inkább annak a hiánya. Én akkor már jó pár éve főztem, így nem okozott gondot otthonosan mozogni a konyhában, a férjemnek viszont ez egy egészen új terület volt. Így alapból hendikeppel indult, plusz a saját stílusában kezdett hozzá a dolgokhoz - ami még nehezített a helyzeten.

Így beláttam: sokkal türelmesebbnek kell lennem vele, mint voltam, hiszen senki nem úgy születik, hogy tud főzni. A stílusa pedig ő maga. Ezért vagyok vele, ezért szeretem.

• Mert az én hebrencs és kapkodó mentalitásom mellett ő számomra a szilárd bástya, aki precizitásával és nyugodtságával oldja meg a felmerülő problémákat.
• A férjemnek pedig el kellett fogadnia, hogy nem minden van leírva pontról pontra, és elég rutinom van a főzésben ahhoz, hogy irányíthassam a konyhában.

8 hét alatt én megtanultam türelmesebbnek lenni. A férjem pedig belátta, hogy az ösztönös dolgok is működnek, nem kell minden alkalommal a Horváth Rozi szakácskönyv után nyúlni! Sőt, egy idő után elkezdtük élvezni a dolgot: kialakult a konyhai rutinunk, és a házasságunk is túlélte ezt a pár hetet.

Azóta sok idő eltelt, a csuklóm már régen meggyógyult, de együtt főzni még mindig szeretünk. És igen, a közösen készített ételnek tényleg jobb íze van!

Jónás Zsófi

Nyitókép: iStockphoto