szex ideális társ harminc felett szingli nő Elittárs elit társ érzelmi összhang
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Föld bolygón élők túlnyomó többsége párra vágyik. A miért mögött már számos tényező állhat – de ebbe most nem mennék bele mélyebben. Ám annyit megjegyeznék, hogy én azon a kevésbé romantikus állásponton vagyok, hogy főleg azért, mert születésünktől fogva ezt sulykolja belénk a társadalom.

Itt azt is megjegyezném, hogy korántsem biztos – sőt, az egyenesen borítékolható –, hogy nem abban a formában, élethelyzetben, stílusban és időpontban fog megérkezni, ahogy remélted. Főleg harminc felett.

Húszévesen még könnyen levesz a lábadról egy izmos felsőtest vagy a jó duma. De a harmadik X után már túl tapasztalt rókák vagyunk ahhoz, hogy néhány cuki bóktól hasra essünk. És valahogy a külső sem lesz már annyira fontos. Legalábbis én így gondolom.

Forrás: iStockphoto/Julia Savchenko

És nem mellesleg ezt alátámasztja egy nemrég végzett kutatás is. Az Elittárs 70 000 harminc feletti szinglit (mennyire utálom ezt a szót) kérdezett meg arról, milyen tulajdonságok fontosak számukra, amikor párjukat keresik. És meglepő vagy sem, arra jutottak, hogy a komoly kapcsolatot – a hangsúly a komoly szón – keresők körében legnépszerűbb tulajdonságok (ebben a sorrendben):

  • kedvesség,
  • szexuális összhang,
  • érzelmi összhang.

A külső megjelenés még csak dobogós sem lett. Számomra ez egyáltalán nem meglepő. Igazából kifejezetten hitelessé teszi a felmérést. Hiszen ha igazán őszinte akarok lenni, akkor gondolkodás nélkül rávághatom, hogy egyik kapcsolatomban sem volt mérvadó a kinézet.

Természetesen nem rázott ki a hideg, ha ránéztem az illetőre, de sokszor nem indított el bennem semmit az első pillantás. Viszont mondjuk elragadó volt az, ahogy hozzám viszonyult. Azt hiszem, ez a kedvesség definíciója.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/rez-art/
Mit jelent az, hogy kedves?

Mint mindennek, a "kedvességnek" is ezer arca van. Nem merül ki csupán az udvariasságban – de kiindulásnak nem rossz. De beletartozik a figyelmesség, a türelem és az empátia képessége is.

Milyen fontos is, hogy egy stresszes, strapás munkanap után társunk ne rajtunk vezesse le a felgyülemlett feszültséget! És persze az sem árt, ha te is megértő vagy vele, akkor is, ha épp hétfejű sárkányként üvöltözik veled pusztán azért, mert meg merted kérdezni, hogy milyen napja volt.

Ennyire számít a szex?!

A szexuális összhangról az volt az első gondolatom, hogy milyen hangzatos, tetszetős megfogalmazás. Csak pont az ellenkezőjét üzeni, mint amit valójában kellene.

A szirupos szerelem, a mindent elsöprő szenvedély és a jó szex csak a brazil szappanoperákban állandó kelléke a kapcsolatoknak. Bár ezekben még arra sem veszik a fáradságot a forgatókönyvírók, hogy néhány epizódot szenteljenek a közös boldog élet bemutatásának. Mert általában a zárójelenetben – úgy az ezredik résznél – egymásra találnak a főhősök, és véget ér a történet.

Anyukám erre mindig azt mondta, hogy innentől kezdve a néző fantáziájára van bízva a folytatás. Na, igen. És ezzel a lendülettel mindenki azt is hiszi, hogy boldogan éltek – jelenesetben szexeltek –, míg meg nem haltak. Fityfenét.

A szexuális összhang egy jó alap, de nem több. Korántsem biztos, hogy hosszú évek terhe alatt is megmarad a szenvedély – ha nem vigyázunk rá.

Forrás: iStockphoto

Könnyen kialudhat a láng, ha nem vagyunk hajlandóak figyelni, kommunikálni, nyitni az újdonságok felé, néha (vagy sokszor) erőt venni magunkon, és akkor is lepedőakrobatikázni, amikor éppen a hátunk közepére sem kívánjuk. És ez utóbbinál nem csak a nőkre gondolok. Bizony sokszor előfordul, hogy a páros hímnemű tagja választja a tévét és a kanapét a hitvesi ágy helyet.

Bronzérmes érzelmi összhang

Az érzelmi összhang bronzérmes helyezésével nem értek egyet. De ugye ez egy demokratikus szavazás eredménye, szóval tudomásul kell vennem. Viszont nem tudom megállni, hogy ne fejtsem ki a véleményem erről.

Ahogy a szexualitás, úgy az érzelmi egymásra hangoltság is igen sokféleképpen értelmezhető.

Sőt, ez is könnyen felőrlődhet a mindennapok taposómalmában, viszont van egy fontos különbség a testi és a lelki összhang között: ha az utóbbi valaha megvolt – és teszem azt, jó sokáig fennállt két ember között –, akkor talán nem olyan nehéz újra és újra rátalálni.

Forrás: Getty Images/Martin Dimitrov

És itt jön az, hogy szerintem egyértelműen nem helyénvaló a dobogó harmadik fokára szorítani. Minimum második helyet, de akár elsőt is érdemelne. Mert, oké, hogy kedves meg figyelmes velem valaki, de az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy érzelmileg is kielégít. Ellenben az én olvasatomban, ha érzelmileg kielégít, akkor a szexszel se lesz gond, hiszen kéz a kézben járnak. Már amennyiben egy jó párkapcsolatról beszélünk...

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.