halál emlékezés Leia hercegnő elhunyt Carrie Fisher
Kevés olyan meghatározó filmes emlékem van gyermekkoromból, mint amikor először megpillantottam a képernyőn Leia Hercegnőt, azaz Carrie Fishert.

Gyönyörű volt, bátor, erős, okos, mindezek mellett még hercegnő is - eszméletlen frizurával. Szóval pontosan olyan, amilyenné mi nők, kislányként válni szeretnénk. Nem az a habos babos rózsaszín, "Jajj-nekem,-sáros-lett-a-ruhám!" típus, amilyeneket addig a mesékben, könyvekben megismertem.

Forrás: AFP

Ő bizony tervrajzokat rejtegetett, ellenállt Darth Vader kínvallatásának (akitől én gyermekkoromban iszonyatosan féltem), megszökött - ha kellett -, és sugárvetővel lőtt, ha úgy hozta a szükség. Tátott szájjal bámultam, ahogyan kiosztotta Harrison Fordot, azaz Han Solo-t. Mindeközben mit sem veszített törékenységéből és bájából.

Ebben, azt hiszem mindannyian - mi nők és a férfiak is - kivételesen egyetértünk.

Forrás:AFP

Olyan szerettem volna lenni, mint ő. Példakép volt, akit gyermekként és felnőttként egyaránt csodáltam, - és jól tudom -, nem vagyok ezzel egyedül.

Pár éve aztán megnéztem a "Vágyivászat" (eredeti címe: Wishful Drinking) című, egyszemélyes műsoráról készült dokumentumfilmet.

Az akkor ötvenes éveiben járó színésznő mesél az életéről. Az elsöprő sikerekről- melyeket képtelen volt feldolgozni, -híres felmenőiről, magánéletéről. Beszél kábítószer- és alkoholfüggőségéről.

Forrás: AFP

Teszi mindezt olyan elképesztő őszinteséggel és humorral, olyan elementáris szókimondó öniróniával, hogy aki gyerekként rajongott Leia-ért, felnőttként bolondulni fog Carrie Fisherért.

Ma, amikor örökre elment, számomra kevesebb lett a világ.

Most már ott csücsül fent Bud Spencerrel, és együtt eszik a pisztácia fagyit.

Köszönjük Hercegnő, az erő legyen veled!

Kővári Eszter

Nyitókép: AFP

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.