Miklósa Erika: Menekülj és vissza se nézz!

Tehát, akkor mit is jelent ez? - tette fel magának a kérdést. - Azt, hogy évente minimum 52 nő hal meg erőszak következtében, és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Meg kell értenünk, hogy a helyzet soha sem fekete vagy fehér. Az áldozatok a legtöbb esetben a bántalmazók legféltettebb kincsei, a férjük életének értelme. Nehéz tisztán látni, ha pont az bánt, akitől a legtöbb „szeretet" kapjuk, akivel a legmélyebb intimitást megéljük. A szituációt tovább bonyolítja, hogy a lelki függőség általában anyagi függéssel párosul. Nincs hova, nincs kihez menekülniük.

Szomorú, hogy a kevésbé drasztikus esetekre ügyet sem vetünk. Nem törődünk a beszólásokkal, a cinkos mosolyokkal, de akár egy fenékre paskolás felett is csak elsiklunk. Bennem azért felmerül a kérdés, hogy azért nem teszünk mi, nők ezek ellen semmit, mert nem akarunk, nem merünk vagy csak nem tudjuk, hogy jogunk van hozzá?

Szerencsére én nem tapasztaltam meg a fizikai erőszakot, de ismerek a közvetlen környezetemben olyan személyt, aki igen. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül... Szeretném, ha az érintettek mernének segítséget kérni. Vagy legalább egyáltalán eljutna hozzájuk, hogy nem kell statisztává válniuk a saját életükben, mert úgy, ahogy te vagy én, ők is főszereplői a saját életüknek. Nem szabad együtt élni az erőszakkal, és ha megtörtént, akkor is lehet, sőt kell segítséget kérni. A testi és a lelki sebek feldolgozásához is!"