élet mulandóság bölcsesség pazarlás
Tolvajtempóban rohan az élet. Fontosabbnál is fontosabb feladatok űzik egymást. Tanulni kell és tudni, szerelmet lelni és dolgozni, barátokkal közös élményekre tenni szert, miközben ott van a polcon a könyv, amit muszáj elolvasni.

Van pár rekord a játékban, ami ha ügyesek vagyunk lehetne már múlt, de ott a foci, a természet, és hív a strand. Gyorsétteremben a gyorskaja, információk mindenhonnan, reklámok az arcunkba, aztán valami okostojás megmondja, hogy semmit sem csinálunk jól.

Összeomlások, padlón töltött idő, alkohol és bánat, amiből jó esetben kirángat valami édes kis semmiség.

Titkok terhe, arcba vágott igazság vélelmek, hazug védekezés a nyilvánvalóan bántó szándékkal szemben...

Magány, aztán túl nagy társaság.

Nem nyolc óra munka, semmi szórakozás, pihenés meg alig.

Végül mint a táltos aki túl messze szaladt, megállunk, izmaink remegnek, habot vet a fáradt test, lüktet a szív, zihál a tüdő, és nem vagyunk benne biztosak, hogy innen még van elég idő a a visszaútra. A rohanás közepette elhagyjuk, akik voltunk és leszünk azok, amit elvár a társadalom.

Forrás: Getty Images/Giorgio Gruizza

Droidok, kik munkába mennek, nem hibáznak, de lenéznek mindenkit, aki vét.

Szülők leszünk, de csak ritkán család, akiknek a gyereke tökéletes. Már nem simogatjuk meg egy másik kisgyerek fejét, azt viszont elvárjuk, hogy a miénket dicsérjék.

Érdekeink lesznek, amiket védünk, de mások érdekei hidegen hagynak minket. Segítünk ha látják, de a földön fekvő csak alkoholista lehet, egy szemét ember, akinek dolga segítség nélkül tűrni a magának kivívott balsorsát, nem lehet rendes, hiszen akkor nem feküdne a földön...

Istenem, hogy ez mennyire fájhat ott belül, ahol biztosan van még a gyermeki lélekből!

Ha sikereink vannak, az elefántcsonttornyunkban nem látjuk mások igazát. Ha sikertelenek vagyunk, az meg biztosan nem a mi hibánk...

Szomorú, kiégett emberek hada, akik politikán, árakon, termékek minőségén vitatkoznak, de ha a másik meggyőzhetetlen inkább hátat fordítunk és keresünk valakit, aki igazat ad nekünk.

Gyakorlatilag a világon rajtunk kívül mindenki hülye.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Choreograph/Yuganov Konstantin

Végül, amikor már senki sem maradt, aki megrázná a vállunk, hogy ostobák vagyunk, talán lesz egy percünk egyedül, ami nem egyenlő a magánnyal. Ráébredünk, hogy ezt másképp kellett volna, mert elpocsékoltuk azt az egyetlen dolgot, amit nem lehet újra kapni, nem lehet megjavítani és pótolni...

Az életet.

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.